Az új autók árának emelkedése és ennek hatása a használt autó piacra

Manapság nem csoda, ha olykor már-már elérhetetlennek érezzük azt, hogy lecseréljük a régi autónkat egy újabb, márkásabb modellre. Az új autók drágulásának ütemével nem volt összhangban a fizetések emelkedése, így a rekordokat döntögető infláció és a sok helyen elmaradt béremelés számos esetben megálljt parancsolt a családok autóvásárlásának. Ez a tendencia pedig nyilván nem csak az új autók piacára volt hatással, hanem a gépjármű felvásárlással, használt autók értékesítésével foglalkozó cégek mindennapjaira is.
Jövő év elejétől új károsanyag-kibocsátási határértékek lépnek érvénybe az unióban, ez pedig nagy valószínűséggel további hatással lesz az új autók piacára. A drágulás szinte elkerülhetetlen, ám talán ezt a hétköznapi vásárlókat annyira mégsem fogja érinteni. A mostanság napvilágot látott elemzések szerint, inkább a nagyobb fogyasztású, jellemzően kisebb darabszámban értékesített autókat, sportkocsikat érinti majd az előre jelzett 2025-ös drágulás. Ugyanakkor a HVG egy augusztusi cikkében arról is ír, hogy az új autók ára azért is emelkedett sokat az elmúlt fél évben, mert EU-szinten kötelezővé tették a biztonsági felszerelések bevezetését, ami különösen az eddig megfizethetőnek gondolt, belépő szintű autók árában hozott jelentős változást. Írásukban (aminek forrásául a Pénzcentrum egy friss gyűjtése szolgált), rávilágítanak arra, hogy egyes új autómodellek 700-750 ezer forinttal is drágultak, ami miatt már szinte teljes bizonyossággal kijelenthető, hogy 5-5,5 millió forint alatt szinte már-már lehetetlenség márkás új autóhoz jutni.
Mivel egy vadonatúj autó megvétele már sokak számára nem opció, ezért egyre többen választják azokat a használt autó felvásárlással foglalkozó cégeket, ahonnan már egy jó felszereltségű, megfelelően karbantartott, 3-4 éves autóhoz is hozzájuthatnak. Főleg akkor, ha egy bizonyos összeg áll a rendelkezésükre, amelyet semmiképp nem tudnak megtoldani, így inkább a kompromisszumos, de biztos megoldást választják, vagyis a használt autó vásárlást. Választásukat természetesen befolyásolja az autó ára, fogyasztása, fenntarthatósága, a mérete, de az esztétikai és kényelmi kritériumok is rendkívül fontosak azoknak, akik használt autót vesznek.
Ha viszont Ön épp eladni szeretné meglévő autóját, akkor az autófelvásárlás azonnal is megoldható, méghozzá gyors és gördülékeny ügyintézéssel. Az autófelvásárlás készpénzért különösen azok számára lehet előnyös, akik nem szeretnének hetekig várni a vevőre, hanem azonnal szeretnék pénzzé tenni autójukat. Az ország egész területén elérhető ez a szolgáltatás, de ha autófelvásárlás Budapesten érdekli, akkor is találhat gyors megoldást megbízható cégeknél.
Tehát, ha szeretné a közeljövőben lecserélni a régi autóját, esetleg egy nagyobbra váltana, érdemes szétnéznie a használt autók piacán is. Főleg akkor, ha egy bizonyos keret áll a rendelkezésére, amitől nem, vagy csak mérsékelten szeretne eltérni. Akár konkrét elképzelése van, akár csak feltérképezné a lehetőségeit, forduljon hozzánk bizalommal! Szívesen segítünk megtalálni az új autóját a használt típusok között. Lépjen velünk kapcsolatba elérhetőségeink valamelyikén!